Mai formájában eltűnik az ikonikus budai „dobozos üdítő”, a közel 60 év sztorijait őrző Körszálló

A fénykorát a ‘70-es, ’80-as években élő hotel már a formája és az építése miatt is egyedinek számított, korabeli tetőteraszával pedig sokáig a város menő helyei közé tartozott. A Budapest Szálló rengeteg izgalmas történetet és legendát őriz, de az évtizedek alatt kiérdemelte saját gúnyneveit is.

A napokban elkezdték bontani Budapest egyik meghatározó épületét, a páratlan panorámájáról is ismert Körszállót. A Szilágyi Erzsébet fasor 47. szám alatt, a fogaskerekű végállomásával szemben magasodó késő modern épület a kor fontos presztízsberuházásának számított. A Szrogh György tervei alapján készült hotel éppen két év múlva ünnepelné 60. születésnapját, 1967-ben adták át Budapest Szálló néven. A helyszínen viszont már július utolsó napjaiban felvonultak a bontását végző munkások. Egyelőre előmunkálatok zajlanak, a látványosabb, épületszerkezet-bontással is járó rész ősszel várható, közölte korábban a tulajdonos.

A nevét hengeres formájával kiérdemlő épület nem tűnik el teljesen, de jelentősen átalakítják, amihez a 64 méteres torony háromnegyedét – egészen a negyedik emeletig – elbontják, majd visszaépítik. A megmaradt részeket is teljesen átépítik, a hotel eredeti belsőépítészeti kialakításából gyakorlatilag nem marad meg semmi. Az épület tulajdonosa, a Garancsi István cégcsoportjához tartozó Market Asset Management Zrt. tavaly ősszel a bontásról szóló tervet még csak koncepciónak nevezte, idén júniusban viszont megkapták rá az engedélyt.

A Körszálló bontásával sokan nem értenek egyet, köztük neves építészek sem, akik áprilisban tiltakozásul közös nyilatkozatot is kiadtak. Szerintük az elmúlt öt évben a hatvanas-hetvenes évek legnemesebb késő modern épületei sorra váltak erőszakos bontás áldozatává, közéjük tartozik a Körszálló is. Tima Zoltán, a Körszálló tervezett újjáépítésének felelős tervezője erre azt válaszolta, hogy az épület esetében nemcsak bontási, hanem újjáépítési tervekről is szó van. De a szálló nemcsak az építészeti szempontok, hanem több évtizedes történelme miatt is érdekes és fontos része a fővárosnak.

A jellegzetes épület építését 1965-ben kezdték, de már előtte is zajlottak a földmunkák, mert a lejtős területről több ezer köbméter földet kellett elhordani. Az építéskor aztán először középen a magot, azaz a vasbeton lépcsőházat húzták fel, majd szintenként haladva köré építették a 30 méter átmérőjű betonhengert. A Magyar Nemzet 1966. október 12-i számában az építésvezető büszkén számolt be: három nappal a tervezett dátum előtt elérték a budai körszálló tervezett legmagasabb szintjét, a 18. emeletet.

Az épületet az akkoriban még kimondottan modernek számító csúszózsalus technikával építették fel. Ez egy építési eljárás, ahol folyamatosan emelkedő zsaluzatot használnak, amelyet a beton megszilárdulása után felcsúsztatnak a következő szintre. A hatalmas és nem mindennapi megjelenésű szálló nem is számított olcsónak, 90 millió forintba került, ami ekkor még tetemes összegnek számított. A szálló olyan szinten is úttörőnek számított, hogy korabeli társaitól eltérően nem a belvárosba került, hanem egy zöldövezet szélére.

A csúcs, a 18. emelet elérésekor a munka még messze nem ért véget: a szállónak 1967 szilveszterén már fogadnia kellett az első vendégeit, de az épület belső kialakítása még bőven hátra volt. A tervezett átadás évének júniusában ugyan be tudták mutatni a sajtónak a „mintaszobát”, de ez akkor még csak egy volt a 280-ból.

Bár a sajtó erről nem számolt be, korabeli visszaemlékezések szerint ekkoriban Kádár János is meglátogatta az épületet, hogy megigya a bár első presszóját egy cigi kíséretében. Kádárt viszont ekkor még egy jól előkészített útvonalon vitték végig, mert véletlenül se akarták, hogy szembesüljön azzal, egyes helyeken mennyire el vannak maradva az építkezéssel. A pontos átadás érdekében állítólag még az utolsó napokban is százak dolgoztak azon, hogy '67 utolsó napjára minden kész legyen. A december 31-re kitűzött átadás elhalasztásáról szó sem lehetett. Magyaros ravaszsággal, de végül csak sikerült megoldani valahogy a dolgot.

A korabeli sajtó pontos leírást adott az új hotel egyébként nem túl nagy, enyhén pizzaszelet alakú szobáiról: keskeny előtérből jobbra vagy balra nyílt a fürdőszoba, a szobát nyers fa hatású bútorokkal rendezték be, a falakat fehér műanyag tapétával vonták be, az alsó részt tölgyfaburkolat védte. Újszerű megoldásnak számított a szobákban és a folyosón is a faltól-falig ragasztott szőnyegpadló. Külön vonzerőt jelentett a felsőbb emeletekről nyíló kilátás Budapestre, amit az épület formája miatt nem mindennapi ablakon keresztül lehetett csodálni. „A széles, enyhén félköríves ablakból ragyogó kilátás nyílik a városra”- írta az akkori Magyar Nemzet. A hivatalos átadás utáni év novemberében Kádár János az új budapesti létesítményeknél tartott látogatásán útjába ejtette a szállót, ahol a vezetők végre teljes egészében megmutathatták a pártfőtitkárnak az addigra teljesen elkészült szobákat, éttermeket és a tetőpresszót is.

Fénykorát a szálló az átadása utáni évtizedekben élte. A ‘70-es években már „a külföldiek által is kedvelt hotelként” cikkeztek róla, egy korabeli ajánlatból pedig kiderül, hogy 1972-ben a teljes ellátásért egy napra egy személynek 140 forintot kellett kicsengetnie – akkoriban a magyarok havi átlagkeresete 2400 forint volt. A hotelben szórakoztatta az embereket többek közt Hofi Géza, Koós János és Korda György is, de megfordultak itt politikusok, híres színészek és nagykövetek is. Az épület azzal is beírta magát a történelembe, hogy később itt tartották a magyar–szlovák miniszteri tárgyalásokat a bős–nagymarosi vízlépcsőről.

A magyar sztárok mellett olyan hírességek fordultak meg itt, mint Roger Moore és Tony Curtis színészek, Heinrich Böll Nobel-díjas író, Willy Brandt német kancellár és Honty Hanna színésznő, aki villája átépítései miatt kétszer is lakott itt huzamosabb ideig. Egyes legendák szerint 1981-ben Moammer Kadhafi, Líbia vezetője az épületben szállt meg, de éppen ekkora rendelték meg az ablakok pucolását. Ez azért okozott zavart, mert az elnök testőre terroristának nézte az ablak takarításán dolgozó alpinistát, és majdnem lelőtte.

A Körszállóban a pihenés mellett akadt bőven szórakozásra is lehetőség: volt eszpresszó, éjszakai bár, borozó és 1980-ig még Cola- és drinkbár is. A Cola-bár elnevezés nem véletlen: szintén történetek szólnak arról, hogy a korabeli rooftop bár hivatalos neve Panoráma volt, de mivel a legenda szerint az országban elsők közt itt lehetett kapni Coca-Colát, így ez a név ragadt rá. Ezt a bárt később különböző, köztük biztonsági okok miatt bezárták, helyén panorámás lakosztályokat alakítottak ki.

A szálló méretei és formája miatt persze nemcsak a budapestiek tetszését, hanem ellenérzések sorát is kiváltotta. A budapesti Városházán már 50 éve is éles viták zajlottak a jövő városképéről. Egy ilyen vitán került elő a Körszálló ügye 1971-ben, mint a városra „tehénkedő” épület. „A főváros panorámáját a Dunán kívül meghatározza a hegyvidék is, s ezért a legélénkebb vita a magasházak körül zajlik” – számolt be vitáról az Esti Hírlap.

A Körszálló ekkor már évek óta állt, és bár olyan szinten nem határozza meg Budapest városképét, mint például a néhány éve elkészült Mol-torony, a Budai várból nézve például meghatározó eleme lett a tájnak. Azok, akiknek nem volt tetszetős a 64 méteres henger, az átadása utáni években a „budai hengermű”, a „dobozos üdítő” és a „félig bevert szeg” gúnyneveket is ráaggatták.